2007.11.14. 23:25
joco78
- Arra gondol, hogy nem felelek meg?
- Igen, Mr Spigott, nem felel meg. Nem hiszem, hogy az angol közönség felkészült lenne egy féllábú Tarzan látványára.
- Értem.
- De ne csüggedjen! Egy teljesen láb nélküli embernél azért jóval nagyobb esélye van, hogy megkapja a szerepet.
- Szóval mégis van esélyem?
- Nagyon jó esélye van. Ha a következő másfél évben egyetlen kétlábú színész sem jelentkezik, önnek nagyon jó esélye van , hogy megkapja ezt a főszerepet. Ha egy kétlábú sem jön, akkor ön, a féllábú, éppen az a típusú személy lesz, akivel majd megpróbálunk telefonon kapcsolatba kerülni.
- Nagyon köszönöm!
- Azt tanácsolom, menjen haza, és üljön otthon a telefon mellett remélve, hogy hátha felhívjuk. Sajnos e pillanatban nem tudok több konkrétumot mondani.
- Persze, ez természetes!
- De igyekezzen türelemmel várni!(részlet Peter Cook: Egy láb nem elég című jelenetéből)Mr Spigotthoz hasonlóan én is jelentkeztem. Egy tanárügynökségnél két hete, pénteken leadtam az önéletrajzomat. Akkor azt mondták, a hét elején majd fölhívnak, és behívnak egy interjúra. Minden meló érdekel, de kezdetnek valami tanár-asszisztensi, gyerekkísérgetős állást keresek. A lényeg, hogy behívjanak az interjúra, ott majd minden eldől. Ha nem elég a nyelvtudásom, legfeljebb kirúgnak.
Mr Spigott legalább a meghallgatásig eljutott...
Az angolok egyébként több évszádos kigyúrt módszerrel rendekeznek a meghallgatások terén. Olyan diplomatikusan és körmönfontan tudnak elutasítani, hogy utána az alany még örül is a válasznak.
Azt mondták, ha itt Londonban az ember valóban munkát akar, akkor utána kell menni. Ha valahol megígérik, hogy visszahívnak, akkor ne lepődjünk meg, ha mégsem. Újra kell menni, finoman újra és újra érdeklődni. Egyszer majd úgyis elunják.
Így volt ez a legutóbbi ügynökségemnél is. Eleinte minden nap bementem, és biztos, ami biztos még rájuk is telefonáltam. Aztán nyilván elegük lett, és adtak munkát. Azóta ők hívnak. Hónapok óta folyamatosan biztosítanak munkát, és ha hetek múlva újra be kell mennem valami papírért az irodába, már mosolyogva köszönnek előre, mondva hozzá a teljes nevemet.
Most a tanárügynökségen a sor.
2007.11.13. 23:06
joco78
Na lássuk, mi minden volt említésre méltó az elmúlt napok szemetéből:
Egy köteg decemberi életmódmagazin
Értem én, hogy a divat napról napra változik, és hogy aki nem követi a trendet, annak buknia kell, de hogy a következő havi lapokat miért kellett megsemmisíteni...
Ráadásul a kidobott 2008-as naptárak után lassan tényleg utolér a paranoia. Ki tudja, mi az a többletinfó, amivel itt a John Lewisnál rendelkeznek.
Lehet, hogy már nincs is jövő? Vagy a jövő aszerint alakul, ahogy ők akarják? Kevés volt a szabadnap a 2008-as naptárakban ezért inkább újakat nyomnak? Vagy a londoni közönség még nem elég érett a kinyomtatott divattervekre?
Három raklap Angelina Jolie
Szintén divat- és életmódmagazinok (bár nem decemberiek) Angelinaval a címoldalon. Szegény, ha tudná, hogy a szemétprésben végzi.
Egyébként alig két napja járt itt a Leicester Squaren, a Beowulf mozibemutatója kapcsán. Akkor odarohanhattam volna és a fülébe súghattam volna, hogy a John Lewis Company milyen csúnyán bánik vele. De nem tettem.
Egy láda Sloggi férfi alsónadrág
Szokás szerint bontatlan, gyári állapotban volt mindegyik. 
Fontolgattam, hogy kisurranok velük a WC-re és egymásra véve kicsempészek belőlük jópárat, de aztán letettem a dologról. Ehelyett szóltam a biztonságiaknak, akiknél azóta már - szerintem - a család minden férfi tagja ilyet hord. Asszem, életük végéig nem kell már új alsóra költeniük.
2007.11.13. 00:01
joco78
A postás rossz helyre kézbesített, így mi kaptuk meg a szomszéd leveleit. Ma átkopogtam - gondoltam, így legalább megtudom, kik laknak a fal túloldalán.
Egy nagydarab fekete fazon kukucskált ki az üvegen keresztül, majd mikor látta, hogy nem vagyok hajlandó pantomímelőadást prezentálni, résnyire kinyitotta az ajtót. Lobogtattam a leveleket, és közben magyaráztam, hogy itt lakom a szomszédban. Kérdezte honnan jöttem, mondom még egyszer, hogy innen a szomszédból, egyébként meg Magyarországról. Erre egy széles mosoly és egy "Hogy vagy?" volt a válasz.
Azt mondta, ő is élt Magyarországon, és még azt is hozzátette, hogy "köszi" és "szia".
Bemutatkoztunk, és kölcsönösen nyugtáztuk, hogy túlságosan kicsi ez a világ.
2007.11.09. 00:10
joco78
Az NI szám, az egyik olyan dolog, ami a Londban munkát vállalókat legjobban izgatja. Nagy misztérium övezi, pedig ma már nem akkora kunszt. Igaz, még most is sokat kell rá várni.
Olyasmi ez, mint nálunk az adószám, de ez TB-azonosító is egyben, és biztosan jó még azon kívül is egy-két dologra. Ha valaki korrekt módon van jelen az országban, tehát legálisan vállal munkát, van rendes szállása, akkor a szám megszerzésének nem lehet különösebb akadálya. Ami kell hozzá, az egy szám felhívása +44(0)8456000643, egy személyes találkozón való részvétel, valamint több havi türelem.
Mihelyt az Egyesült Királyságban bejelentett munkát vállal az ember, a számot azonnal érdemes felhívni. Ez lényegében egy telefonos adatfelvétel, ahol a személyes adatokat rögzítik, megkérdezik a munkaadó cég elérhetőségét, mikor jöttem az országba és meddig szándékozom maradni. A beszélgetés végén ajánlanak időpontokat a személyes interjúra, ahol a legkorábbi időpont általában 1 hónap. Én a júliusi jelentkezésemkor elkövettem azt a hibát, hogy elmondtam, augusztusban hazamegyek egy hónapra, de szeptember elejére már megvan a visszajegyem. Itt meg is szakadt a móka, adtak egy referenciaszámot, hogy ezzel hívjam őket újra, amikor majd visszajöttem. Merugye, mi van, ha mégse jövök vissza, a drága időpontra meg oly sokan ácsingóznak.
Jobb lett volna, ha nem mondok semmit, egyszerűen csak választok egy későbbi szeptemberi időpontot.
Tehát szeptemberben újra telefonáltam, így kaptam egy októberi időpontot, és egy ígéretet, hogy minderről levelet is kapok 1-2 napon belül. És valóban, másnap már a kezemben volt a levél benne minden információval, hogy mikor, hova kell mennem és mi mindent kell magammal vinnem.
A rettegett interjú egy Job Center külön erre célra kialakított melléképületében zajlott. Egylégterű nagy irodahelyiség, csak az asztalok mögött voltak angol arcok, a fotelekben várakozók olyanok voltak, mint London maga. Fehérek, feketék, tarkák, kelet-európaiak és ázsiaiak, afrikaiak és latin-amerikaiak vártak a sorukra útlevéllel a kezükben. Összesen vagy 20-30 ember.
15 perccel korábban érkeztem, rögtön útbaigazítottak, és már ott is voltam a kérdezőbiztos fekete hölgy előtt, aki megértően mosolygott. Elnézést kértem a tökéletlen angolom miatt, amire ő csak kedvesen legyintett, hogy a maiak közül eddig én tudok a legjobban, ne izgassam magamat.
Egy 10-12 oldalas kérdőíven mentünk végig, aminek talán kevesebb, mint a felét töltötte csak ki, a többi oldalt áthúzta. (Gyanítom azok a kérdések a nem uniós állampolgárokra vonatkoztak, úgyhogy jobb, ha megbecsüljük magunkat!)
Gyorsan haladtunk, kérdések ismétlődtek - és a telefonos adatfelvétel, mintha picivel nehezebb is lett volna. Kérdezte, hogy élnek-e itt hozzátartozóim, milyen a családi állapotom. Amikor megtudta, hogy elváltam, akkor zavartan megkérdezte az exfeleségem születési idejét, de rögtön mutatta is a papíron, hogy ezt neki bizony meg kell kérdezni, ő se érti, miért. Ez bizonyult a legnehezebb kérdésnek, nem mintha nem tudtam volna, de ilyesmire tényleg nem készültem. Furcsamód arra nem volt kíváncsi a kérdőív, hogy van-e gyerekem, de ha ez a tény az angol bürokráciát nem érdekli, akkor én nem hozom szóba. A hölgy albérleti szerződést meg munkahelyi papírokat kért, azokat néhány percre elvitte az útlevéllel együtt, de előtte lassan és tagoltan tudatta, hogy csak néhány percre vinné el őket fénymásolni, ugye hozzájárulok, és addig sem esem pánikba.
Az interjú némi várakozással együtt nem volt több 30-35 percnél. A végén visszakaptam a papírjaimat, valamint megtudtam, hogy az NI számos kártyámat 4-8 héten belül postázzák. Két hét után (a múlt héten) megkaptam hivatalos papíron az NI számomat, amit már bárhol tudok használni. Olyan ez, mint az ideiglenes személyi igazolvány, amit mindenhol kötelesek elfogadni.
Talán műanyag kártyám is lesz. Egyszer majd. Valamikor.
Ja még annyi, hogy nyilván National Insurance Number nélkül is lehet munkát vállalni. Ilyenkor az ember automatikusan kap egy ideiglenes számot, amivel (tudtommal) többet kell adózni, és másra nem is használható
2007.11.08. 21:58
joco78
Nem éppen London témájú, de muszáj posztolnom.
Akár a jó alkoholista, eleinte én is nyugtattam magamat, hogy nem vagyok függő, ha akarnám, bármikor le tudnék vele állni. Csak most épp nem akarok.
Ez van. Sorozatfüggő lettem.
Az egész még Magyarországon kezdődött, amikor a tévében lement az első két rész. Nem vártam egy hetet, inkább letöltöttem a harmadikat a netről. Aztán a negyediket, aztán az ötödiket és így tovább. Lassan be is értem a CBS által sugárzott utolsó részt, így most már nekem is muszáj egy-egy hetet várnom. Nyilván csak ezért hozattam ki a PC-met, hogy Londonból is tudjak torrentelni. Hétfőn a sugárzás után pár órával már fenn van a film, és hála a magyar feliratkalózoknak a fordítás is megvan - kb. 24 órán belül. Asszem, felirat nélkül is elboldolgulnék, de a kedvenc sorozatommal inkább nem kockáztatok.
Szeptember óta megy a 2. évad, nézem is rendesen. Nem rossz, nem rossz, de eddig vártam az első évad átütő színvonalát. Szépen csordogált, jöttek a régi és az új szereplők, valami hasonló világmegmentős dologba keveredtek, mint legutóbb. A kis Hiro meg átidőutazta magát a középkori Japánba, hogy Takeshi Kensei-jel találkozzon, a kard eredeti tulajdonosával, de többet inkább nem mondok.
Szóval, a Hiro-s szál mindeddig úgy tűnt, hogy kifejezetten csak azért készült, hogy a japán közönséget megfogják vele. Ezt gondoltam egészen tegnapig, amikor a hetedik epizód végén... Jajj, de elmondanám.
Szóval, már megint az orromnál fogva vezettek, és egy olyan csavart vittek a sorozatba, hogy még mindig nem tértem magamhoz.
Minden eddigi langyosabb kaland megbocsátva, az egész átértékelődött. Úgy tűnik, továbbra is függő maradok.
2007.11.08. 21:52
joco78
Ma esett. Jól.
Kedvenc biztonsági őröm volt ma is szolgálatban, a filippin köpcös. Ő az, aki a többieknél is jobban unja magát, és napjában többször szó nélkül körbejár a terepemen. Teszi ezt úgy, mintha ott se lennék. Besandít a résekbe, zugokba, nem-e rejtettem el az értékes szemétből valami csempésznivalót. A többiekkel egész jól kijövök, nem stresszelik magukat, de ő pontosan végzi a kötelességét. Ha a gatyámat letolnám, akkor még oda is benézne.
Néha szórok el apróbb tárgyakat, mintha csak kihullottak volna szemétpakolás közben, had örüljön. Mire visszajövök szünetről, már sehol semmi. Rákapott, mint E.T. a cukorkára. Ha ezt nem tenném, még frusztráltabb lenne, és még többet járna a nyakamra.
Ma egy gyönyörű férfiernyőt találtam, mondani sem kell, hogy originál állapotban. Szóltam Bobnak a felettesemnek, hogy kivételesen hazavinném, mivel szakad az eső. Bob a csarnok ajtajában állt és a kollégákkal épp azt konstatálta, hogy ekkora zuhét már rég nem láttak. Mosolyogva mondta, hogy persze vigyem, ez csak természetes. Az ernyőt jól látható helyre félre is tettem a további félreértések elkerülése végett. Fél óra múlva filippin barátunk kérdőre vont, hogy ez meg micsoda, mire én elmondtam a történteket. Erre ő felvilágosított, hogy kivinni cuccot csak a security engedélyével lehet. Mondom, akkor engedélyezze. Azt nem lehet, mert nem vettem meg. Mondom, akkor megvenném. Azt csak a cég boltjában lehet. Mondom jó, akkor dobjuk ki együtt az ernyőt, had gyűrje be a szemétprés. És már nyúltam is érte, de ő nem engedte. Vitte magával.
Sokáig nem jöttem rá, mi olyan furcsa ebben az emberben. Aztán rájöttem. Az angolok közül mindenki mosolyog, de ő soha.
Úgyhogy én is ezt tettem. Battyogtam hazafelé ernyő nélkül, ázottan. De mosolyogva.
2007.11.03. 17:58
joco78
Biztosan sokan emlékeznek még a Mary Poppins háztetős jeleneteire, a kéményseprős kalandokra. Ha kéményseprőkkel nem is találkoztam, de már többször volt szerencsém London felülnézetében gyönyörködnöm.
Ez először Canary Wharf egyik felhőkarcolójából adatott meg, de onnan még nem fényképezhettem. Ám most Chelsea szívében, ahol dolgozom a cégépület tetején egy tetőkert van kialakítva. Még szeptemberben elkezdtem kijárogatni, ám a hidegnek és a gyakori esőnek köszönhetően ma már egyre kevésbé. A szigorú cégszabályok gondolkodásra késztettek, hogyan tudnám a szünetben fényképezőgépemet felcsempészni. Aztán rájöttem, a legtisztább, ha szólok a főnökeimnek, mit is akarok. Egy vidám pillanatában elkaptam a manageremet és feltártam előtte titkos vágyamat - és lássanak csodát, sikerült. Persze körbejárta a biztonságiakat, elmondta mindenkinek, mire készülök, nehogy azt higyjék, ipari kém vagyok (sárga kukás mellényben) és a raktárat akarom belülről fotózni. Az egyik biztonsági őr a háta mögött csak mosolyogva legyintett, mondván, ma már minden második telefonban van kamera, úgyhogy, aki akar, az akár filmet is készíthet.
A Peter Jones raktárépülete egyébként nem magasabb, mint a környező épületek, mégis ezt kár lett volna kihagyni. A teljesség igénye nélkül, íme néhány fotó:
Kéménymesék
Royal Albert Hall
London felett az ég
Londoni háztetők
Canary Wharf
Kéménymesék 2.
A mindent látó szem
2007.11.03. 12:32
joco78
Nálunk nem volt kiemelkedő sikere, de engem nagyon megfogott. Tegyük hozzá, aki tévéképernyőn látta, az nem látta.
Klasszikus történelmi mozi. Sötét belső terek, ragyogó vörös és bordó bársonyok és csillogó feketék. Na ez az, ami videón nem jön át.
I. Erzsébetről Cate Blanchette-tel a főszerepben. 1998-ban ez tette őt befutott sztárrá, ez után jött többek között a Gyűrűk Ura Galadriel tündéje, aki az egész történetet felvezette, nem beszélve az Egy botrány részleteiről .
A második rész címe stílusosan II. Erzsébet lehetne, de az másról szólna. A folytatás az Elizabeth - Az arany kor címet kapta. Míg az első rész az udvari küzdelmet, a felemelkedést, a szűz királynő megdicsőülését járta körbe, addig a mostani (Londonban tegnaptól vetítik) a protestáns udvar külső és belső harca a katolikus spanyol birodalommal.
Fontos film ez, akár az első, akár a második részt tekintjük. Nem csak, mert élvezetes és jól sikerült darabok, hanem azért is, mert sokat elárulnak a mai angolok birodalmi szemléletéből. A(z angol) történelem kiemelt pillanatai, nagy személyiségei itt megelevenednek és rámutatnak a birodalmi terjeszkedés fontosnak tartott mozzanataira. Nem csak földek és országok igába hajtásáról, hanem szellemi terjeszkedésről is szó van itt, konkrétan az angol civilizáció nagy próbatételének lehetünk tanúi.
Mindezt mi sem jellemzi jobban, hogy ezt a tipikusan angol filmet egy indiai rendező, Shekhar Kapur jegyzi.
2007.11.03. 10:54
joco78
Ma reggel beszéltem a pakikkal.
A szomszéd szobában lakik két pakisztáni srác, Salmon és Waqas. És Shahid (vagy Rashid?). Ja, meg Chorum és az a magas mosolygós fekete. Így vannak ők öten.
Tisztára, mint a kínai taxisofőrök. Amíg az egyik vezet, addig a másik kettő alszik a csomagtartóban.
A pakiknál amíg egy vagy kettő odavan, addig a többiek alszanak.
Alapból békések és csöndesek, de ebből az életmódból fakad, hogy éjjel-nappal van valami jövés-menés a házban.
Egyetemen tanulnak, gazdasági tanulmányokat folytatnak, és itteni társaikhoz képest egész jól beszélik az angolt. Csak a tandíjuk irdatlan drága, mert nem elég, hogy külföldiek, de ráadásul nem is illeti őket az uniós polgárok mindenféle kedvezménye.
Amikor szeptemberben ideköltöztem, akkor még alig láttam őket. Csak akkor, amikor nagy ritkán összefutottunk hajnalban vagy kora reggel, de semmiképp sem emberi időpontban. Éppen munkába mentek, vagy munkából jöttek. Három műszak, három munkahelyen, minimálbér közeli fizetésért. McDonald's és hasonlók.
Karikás szemekkel sütik maguknak a tükörtojást pirított pita-szerű kenyérrel. Eddig csak tojást ettek, mást nem láttam náluk.
Ma hajnali fél kettőkor a konyhában találkoztam egy újabb pakisztáni arccal. Bemutatkoztam, egy kicsit elbeszélgettünk. Ekkor telt be a pohár. Értem én hogy a két főre eső lakbért nagyon nagy biznisz négy vagy öt felé osztani, de ez azért mégis csak sok. Hiába kedvesek, szimpatikusak, mégis csak szeretem tudni, kikkel lakok együtt.
Ma reggel, mintha csak megérezték volna, Salmon és Waqas megjelent a konyhában. Ez azért is furcsa, mert a két hónap alatt nem emlékszem, hogy valaha egy időben láttam volna őket. Kiborítottam a bilit, és úgy tűnik sikerült megértenünk egymást. Elmondtam, hogy megértem az anyagi problémáikat, de ezt másképp kell megoldaniuk. Különben szólok a főbérlőnek. Hát ennyi.
A barátság marad. De csak két pakisztánival. Nem hárommal, néggyel vagy öttel.
2007.11.02. 08:57
joco78
Most egy kicsit besokaltam a szemetesketrecek tologatásától.
Nem is lenne velük semmi gond, jól elvagyok én a szemétprés mellett, csak hát.
Épp ez a gond. Annyi külföldit látok magam körül, akik jól elvannak. Telnek a napok, hónapok, évek és ugyanúgy jól elvannak, mint korábban. Amikor kijöttek Londonba. A nyelvtudásuk nem fejlődik (legalábbis a lehetőségeikhez képest), és a munkavállalásban is megrekedtek egy szinten.
Pillanatnyilag itt tartok én is.
Mára beteget jelentettem és a nyakamba veszem a várost. Egy-két dolgot elindítok, elintézek, most már jó lenne látni, hogy hogyan tovább. Ha már látom, akkor nem okoz gondot, ha még egy kicsit tologatnom kell a szemetet.
Utolsó kommentek