- Igen, Mr Spigott, nem felel meg. Nem hiszem, hogy az angol közönség felkészült lenne egy féllábú Tarzan látványára.
- Értem.
- De ne csüggedjen! Egy teljesen láb nélküli embernél azért jóval nagyobb esélye van, hogy megkapja a szerepet.
- Szóval mégis van esélyem?
- Nagyon jó esélye van. Ha a következő másfél évben egyetlen kétlábú színész sem jelentkezik, önnek nagyon jó esélye van , hogy megkapja ezt a főszerepet. Ha egy kétlábú sem jön, akkor ön, a féllábú, éppen az a típusú személy lesz, akivel majd megpróbálunk telefonon kapcsolatba kerülni.
- Nagyon köszönöm!
- Azt tanácsolom, menjen haza, és üljön otthon a telefon mellett remélve, hogy hátha felhívjuk. Sajnos e pillanatban nem tudok több konkrétumot mondani.
- Persze, ez természetes!
- De igyekezzen türelemmel várni!
(részlet Peter Cook: Egy láb nem elég című jelenetéből)
Mr Spigotthoz hasonlóan én is jelentkeztem. Egy tanárügynökségnél két hete, pénteken leadtam az önéletrajzomat. Akkor azt mondták, a hét elején majd fölhívnak, és behívnak egy interjúra. Minden meló érdekel, de kezdetnek valami tanár-asszisztensi, gyerekkísérgetős állást keresek. A lényeg, hogy behívjanak az interjúra, ott majd minden eldől. Ha nem elég a nyelvtudásom, legfeljebb kirúgnak.
Mr Spigott legalább a meghallgatásig eljutott...
Az angolok egyébként több évszádos kigyúrt módszerrel rendekeznek a meghallgatások terén. Olyan diplomatikusan és körmönfontan tudnak elutasítani, hogy utána az alany még örül is a válasznak.
Azt mondták, ha itt Londonban az ember valóban munkát akar, akkor utána kell menni. Ha valahol megígérik, hogy visszahívnak, akkor ne lepődjünk meg, ha mégsem. Újra kell menni, finoman újra és újra érdeklődni. Egyszer majd úgyis elunják.
Így volt ez a legutóbbi ügynökségemnél is. Eleinte minden nap bementem, és biztos, ami biztos még rájuk is telefonáltam. Aztán nyilván elegük lett, és adtak munkát. Azóta ők hívnak. Hónapok óta folyamatosan biztosítanak munkát, és ha hetek múlva újra be kell mennem valami papírért az irodába, már mosolyogva köszönnek előre, mondva hozzá a teljes nevemet.
Most a tanárügynökségen a sor.
Mr Spigott legalább a meghallgatásig eljutott...
Az angolok egyébként több évszádos kigyúrt módszerrel rendekeznek a meghallgatások terén. Olyan diplomatikusan és körmönfontan tudnak elutasítani, hogy utána az alany még örül is a válasznak.
Azt mondták, ha itt Londonban az ember valóban munkát akar, akkor utána kell menni. Ha valahol megígérik, hogy visszahívnak, akkor ne lepődjünk meg, ha mégsem. Újra kell menni, finoman újra és újra érdeklődni. Egyszer majd úgyis elunják.
Így volt ez a legutóbbi ügynökségemnél is. Eleinte minden nap bementem, és biztos, ami biztos még rájuk is telefonáltam. Aztán nyilván elegük lett, és adtak munkát. Azóta ők hívnak. Hónapok óta folyamatosan biztosítanak munkát, és ha hetek múlva újra be kell mennem valami papírért az irodába, már mosolyogva köszönnek előre, mondva hozzá a teljes nevemet.
Most a tanárügynökségen a sor.
bea · http://www.helsingortales.blogspot.com 2007.11.15. 11:18:25
Mindi 2007.11.15. 15:49:46
- Szeretnék egy kávét.
- Egy kávét kérek.
A visszautasításon miért akadsz fenn? Nekik egyszerűbb visszautasítani, mint felmérni a képességeidet, eszerint szelektálni a lehetőségeket, megkérdezni téged, hogy melyik tetszik, stb.
Kopasz Mercis 2009.03.06. 01:45:16
-Kérhetnék egy kávét?
-Egy kávét, legyen szíves!
-Tudna adni egy kávét?
stb.