Remekül sikerült.

Nem úgy, mint tavaly. Ezúttal nem forgácsoltam szét magam, béke és nyugalom, két hét otthon, karácsony és szilveszter. Az első hét leginkább a családé, a második pedig inkább a barátoké. Közben bejglimérgezés, hazai koszt, aktív és passzív pihenés, hivatali ügyintézés és mozihegyek. Volt itt még pár film, amit be akartam pótolni és sikerült is.

A buszozás oda-vissza jónak éppen nem nevezhető, de valljuk be, rosszabra számítottam, úgyhogy. Visszafelé hóakadály, németországi vendégmunkások az autópályán, angliai vendégmunkások a buszban, tengeribetegség a Csatornán, de összességében kipipálva, legalább a körülöttem ülő utastársak jófejek voltak, már ezért érdemes volt. (Nem, nem a negyvenes tupírfrizurás, mocskosszájú takarítónőkre gondolok, akiknek minden mondata negatív és kesergő, és ha az egyikük épp nincs ott, akkor azt sárga földig fikázzák és lehordják mindennek, majd az arcába mosolyognak, mire az visszaér a mosdóból. — Tehát hangsúlyozom, nem rájuk gondolok.)

Épségben visszatértem, még a munkám is megvan, mosolyogva fogadtak... Úgyhogy Örkény után szabadon: Nézzünk bizakodva a jövőbe!