- Pista bácsi! Helsinki az nyugat-e?
- Hááát, momentán még-még nyugat,
de már komp jár át Leningrádba.
(Tímár Péter: Csinibaba)

Emlékszem, milyen érzés volt egy londoni CD-boltban megpillantani az alábbi lemezborítót:

Ha jól számoltam, akkor ezen a 31 számos válogatáson 3 magyar kötődésű szám is szerepel. Ám ami a borítót illeti, a Vörös téri orosz kurvától a trabanton át a tangóharmónikás balkán zenészekig van itt minden. Egy kicsit úgy, mint a Tarzan filmekben az afrikai dzsungel, ahol a zsiráf és az indiai elefánt jól megférnek egymás mellett. Onnan a távolból nem mindegy?

De ami az egészben a legszörnyűbb, lehet hogy ebben a szemléletben van is némi igazság. Félreértés ne essék, nem igazat adtam, csak azt írom, hogy "némi igazság".
Elég nagy gyomros volt a számomra, amikor a több, mint 24 órás út végén — amely végigment Nyugat-Európán — a Népligetnél landolt a buszunk. Az ablakból kitekintgetve nem az jutott eszembe, hogy végre megérkeztünk, hanem az, hogy japán turista módjára a buszablakból kattogtassam a fényképezőgépemet. Kezdetnek többszáz négyzetméteres romhalmaz fogadott, a bontás után lévő Katonai Főiskola maradványai.

Mint a WTC merénylet után, avagy Végre itthon!

Utána következett a népligeti aluljáró a paprikaárus cigányasszonyokkal, akiket karácsony alkalmából elemes plüsskutyák ugattak körül. Ezt inkább nem dokumentáltam. Majd a szemrehányó pillantások, amikor a mobilfeltöltés során megkérdeztem, lehetne-e kártyával fizetni. Nem láttam rá nagy esélyt, de gondoltam, egy kérdést megér. Nem ért meg, úgy néztek rám, mint egy büdös bogárra.

Mindezek után, ahol gyomrosokat kaptam, jöttek a fejre mért ütések. De mielőtt fotókat közölnék egyik kedvenc pesti helyszínemről, a KÖKI-ről, leírom, hogy én szeretem és szerettem is kicsiny hazámat. Még szó se volt londoni kiköltözésről, már akkor is szerettem Budapesten élni, sőt úgy általában az országban. Annál is inkább hangoztatom, mert tudom, otthon nem szokás ilyeneket mondani. Ha otthon valaki hazaszeretetről áradozik, az rendszerint a magyarok felsőbbrendűségénél, a kicsik vagyunk, de mégis nagyok és a turulmadaras szebb jövőnél lyukad ki. Ez távol álljon tőlem, legyen elég annyi, hogy szeretem, de szeretem.
Persze nem az itt felsorolt dolgok miatt.

Aperitifnek két kép a Kőbánya-kispesti felüljáróról, a többit meg majd holnap.

Valahol Kelet-Európában

Kicsit nyugat

(folyt.köv.)