Időzített bejegyzés.
Ez nem azt jelenti, hogy a bejegyzés 5 másodpercen belül megsemmisíti önmagát, hanem azt, hogy amikorra ez a cikk publikálásra kerül, addigra én már ülök a hazafelé tartó buszon.

Még sosem tettem meg busszal a London - Budapest távot, és igazság szerint most sem szívesen teszem. Anyagi megfontolás van mögötte, mivel a karácsonyi árfelhajtás már-már elérhetetlenné teszi a repjegy kifizetését. Hiába a 28 órás menetidő (na jó, az óraátállítás miatt csak 27), a pénz nagy úr. Bár most a buszjegy is drágább a szokottnál, de még így is töredéke a repülőnek.

Ismerőseimtől hetek óta kapom a buszos jótáncsokat. A szagok miatt kerüld a WC környékét! Hátulra ne ülj, mert ott szorosan vagytok és nincsenek karfák! Ne ülj az ablak mellé, mert a másik ülésen sokkal nagyobb tered lesz! Ülj az ablak mellé, mert így alvásnál meg tudod támasztani a fejedet!
A leghasznosabbnak az öltözékre irányuló tanácsok tünnek. Nem divatbemutatóra mész — a túlélés egyik feltétele, egy kényelmes melegítő!

Ám ami a kedvencem, az a Victorián való becsekkolás. Ahogy mesélték, az utolsó terminálnál szokott lenni a gyülekező. Érkezés egy órával korábban. Az ember beáll a várótermi sorba és várja a felszállást. Ám élelmesebb honfitársaink már a várótermen kívül, — szabálytalanul — a buszok között lesben várják a nyitást, ezzel is jogtalan előnyre téve szert.

Én meg azon kapom magam, hogy még otthon se vagyok, még a buszon sem ülök, sőt még el sem indultam, de már napokkal korábban azon szorongok, hogy a magyar utastársaimmal hogyan fogom felvenni a harcot.

A nagy túrót! Lesz ahogy lesz, görcsöljön rajta, akinek két anyja van. Nem azért jöttem Londonba, hogy hazatérve ott folytassam, ahol kijövetelemkor abbahagytam.
Ha valamit megtanultam az angoloktól, akkor az a mosoly és a laza hozzáállás.