Szóval, van ez az ásványvíz, amit a szerbek palackoznak és Voda Voda névre hallgat.

Sosem hallottam róla mindaddig, amíg legutóbbi hazalátogatásomkor nem kaptam ajándékba egy félliteres palackot.
A víz finom volt, amúgy semmi extra. De azért mégsem hétköznapi. Hosszúkás szögletes palack, lecsapott élekkel és diszkrét felirattal. Az egyszerű és megkapó kiviteléből érződik, hogy rengeteg kreatív munka van mögötte, itt bizony feccöltek bele, hogy emberbarát és kellemes kivitelű legyen.

Bea talált rá valamelyik boltban és tudva, hogy majd találkozunk vett nekem is egyet. Én pedig Londonig hurcoltam magammal az üres palackot, ki tudja, hogy miért. Itt ilyet úgyse lehet kapni, ha meg eluntam, bármikor kidobhatom.

Épp tegnap vizsgálgattam, van-e már benne kiírthatatlan algatenyészet, vagy még tudok bele utántölteni, amikor Sada barátom is fölfigyelt rá. Együtt örülgettünk az egyszerű formatervezés eme gyöngyszemének, aztán el is felejtettük a dolgot. Volna.

Sadának ma találkozója volt egy londoni magyar tervezőgrafikussal, aki épp a hóna alatt szorongatta a mappáját, benne az aktuális munkájának terveivel. Amikor kinyitotta, akkor a Voda Voda palack képei voltak benne, mondván, ezt kell most egy kicsit átterveznie, hogy megújuljon a csomagolás. Sada persze elképedt és kereste a kandikamerát, hisz' ő is csak előző este találkozott először a palackkal.
Kamerák persze sehol, csak karmikus csomópontok ezerrel.

Na erre mondják, hogy nem véletlen, hogy vannak véletlenek.