"Hányszor mondtam már, hogy nem így kéne?!
Aztán megint itt lesz az Amnesty International
az emberi jogokról szónokolva."

Danny Boyle már a Trainspotting óta nagy kedvenc, még akkor is, ha aztán elment Hollywoodba és csinált néhány kevésbé ütős munkát. A part, a 28 nappal később, a Napfény mind adtak valami többletet, még akkor is, ha az erős kezdés után ezek mutattak némi visszaesést.

A Slumdog Millionaire-t nem sikerült egy az egyben lefordítani, így a magyar Gettómilliomos cím torz ugyan, de egész ötletesnek  mondható. Világszerte istenítik, sorban hozza a díjakat, és könnyen lehet, hogy ez lesz az idei Oscar gálának is a fénypontja. (Ez lett. Mire ezt publikálom, már 8 Oscart begyűjtött.)

"Jó film is kaphat Oscart" — szoktam volt mondogatni, vagyis kitüntetést a legkevésbé sem arra adnak, hogy tényleg jó-e a film. Hollywood sajátos ízlése, elvárásaik a történetmeséléssel, valamint a világpolitikai véleményalkotásuk egyaránt részei az akadémiai díjazásnak. Néha a távolkelet, néha az amerikai álom, idén pedig India került a figyelem fókuszába. 

Hiába az indiai színészek, indiai helyszínek és indiai történet — ne tévedjünk, ezt egy európai stáb csinálta európai nézőknek. Még akkor is így van ez, ha pillanatnyilag nagy sikerrel vetítik azon a földrészen. A helyi kormány tiltakozott, nem örültek a koldusos, mocskos, erőszaktól hemzsegő sztorinak, nemcsak bollywoodi negédes tánccal teli arra az élet.
Innen a távolból könnyen gondolhatjuk hitelesnek a szereplőkkel történő borzalmakat. Hogy mennyire van így, azt innen a fotelből már nehéz megítélni, erős a gyanúm, hogy az ottani tömegek élete még ennél is ígyebbül zajlik, illetve ér véget.

Olvasom a londoni és hazai kritikákat, és sok helyről az jön le, hogy jó a film, de annyira azért mégsem, mint amennyire sztárolják. Kedves és jól elmondott mese, de sok helyen csak bele-belekap dolgokba, valójában csak a felszínt karcolja, játszik az érzelmeinkkel.

Ám azt kevesektől hallom, hogy mennyire dupla-, sőt triplafedeles ez a mozi. Van ugye a hollywoodi módon elmesélt bollywoodi történet, a koldusfiúról, aki nemcsak bekerül a Legyen Ön is milliomos vetélkedőbe, hanem csodás módon el is jut az utolsó kérdésig. Eközben ott a gyerekkori szerelem, a több kasztnyi áthidalhatalan távolság és végezetül az isteni csoda.
Ha ilyesmire vágyom, akkor beülök egy igazi bollywoodi mozira, ahogy tettem ezt tegnap is, és három órára kikapcsolom az agyamat.

 A Gettómilliomosban viszont ott van pluszban az árammal vallatás a rendőrőrsön, a felháborodott nyomozó, aki a kollégáját letolva szentségel, hogy már megint túladagolták az ampert, és már megint eszméletét vesztette az áldozat. Ott van a fölényeskedő műsorvezető, aki nemcsak műsoron kívül mocsadék, hanem a kamerák előtt is vidáman űz gúnyt a fiú származásából. Mindez hihető, sőt ijesztő, akárcsak az, amikor a megvadult tömeg rátámad a muszlimokra és módszeresen verik agyon és gyújtják fel őket.

Ott vannak viszont a vonatozó koldusgyerekek, akik nyomorukban megélik az igazi boldogságot, kalandoznak és megdolgoznak minden rúpiáért.
És ott van az amerikai turista is, akinek szétszedték az utcagyerekek a kocsiját, és amikor szembesítésre kerül a sor, a már összevert gyerek odaveti veti neki, hogy "Akarták látni az igazi Indiát? Tessék!" 

A kérdés tehát az, nekünk mennyire őszinte, illetve csipanyitogató ez a film, vagy tényleg csak annyi, hogy "Jujj, de borzasztó ott a harmadik világban!" — beleborzongunk, aztán már lapozunk is tovább.
De van még valami, ami ott van a filmben, és ez a boldogság. Vagy ahogy érezzük, talán az élet nyugalma — miközben elárvulva, kirekesztve, megvakítva és megcsonkítva - mégis ott az egyensúly, a hétköznapok rendje.
Kapunk egy kicsit a bollywoodi önfeledt ragyogásból, a zárójelenetben ott táncol mindenki - és ott a kérdés az én európai zsidó-keresztény neveltetésű fejemben, Akkor ez most vicc vagy komoly?.

A mi fogalmaink itt már nem működnek, hisz minden épeszű ember látja, hogy ez nem a valóság. De nem is viccnek szánták. Az indiai emberek szemlélete, bizonyosságuk a világról, mindaz ami a Gettómilliomosban megmutatkozik. Nem hindu és nem is muszlim sajátosság ez, hanem az egyszerű tömegek élete, ott ahol az emberélet jön és megy, egyik napról a másikra élnek, erőszak és kiszolgáltatottság közepette. Ez egy olyan hely, ahol a hit belülről fakad, és a bizonyosság nap, mint nap megadatik.
Én több lettem tőle.