Rábökéses alapon a Rab Ne Bana Di Jodi című filmet választottuk és nagyon nem bántuk meg. Az első fél órában egy kicsit elkeseredtünk, mert a hagyományos történetvezetéssel találkoztunk, és már kezdtünk félni, hogy semmi különlegeset nem látunk. Ám váratlanul a filmbéli város összes lakója szabályos alakzatba rendeződött, táncra perdültek és színes kendőket lobogtattak. Ezek után kétségünk nem maradt, hogy ezt nem szabad komolyan venni. A főhős egy térdvédős kismotoron énekelve száguldozik, kocsitetőn táncol, Kozsó módjára a szívére teszi a kezét, majd Fred Astaireként körbeugrál egy villanyoszlopot. Az hagyján, hogy a táncos betét percek után sem akar véget érni, de azt veszem észre, hogy a lábammal már én is dobolom az ütemet. Jobbomon a zenész Gregory léggitárral próbálja lelopni az akkordokat, a balra ülő Guffy meg csak vigyorog, mint a tejbetök. Erősen addiktív a cucc, csoda hogy az állam még nem tiltotta be.
A mozi természetesen eredeti hanggal megy — azt hiszem, nyelvismeret nélkül is követhető lenne —, ám ott van nekünk az angol felirat, így értjük az apróbb mozzanatokat is. Gregorynak, aki a hétköznapjait igazi angolok között tölti, már kihívást jelent az indiai büféshölggyel kommunikálni. A hölgy csak annyit kérdezett, hogy „Sweet or salt?”, az édes vagy a sós kukoricából szeretne inkább, de látni Gregoryn, hogy nem érti. A büfében és a jegypénztárnál is elkéne a feliratozás, de inkább Guffyval közösen tolmácsolunk. Nekünk sajnos a bangla negyedben eltöltött hónapok után ez a fajta angol már nem jelent kihívást.
A szünetben közben azon tanácskoztunk, hogy mikor jövünk legközelebb, mivel már alig várjuk a folytatást. A film a második felére sem lohad, a szerelmi vígjáték magabiztosan sodor bennünket. A történet meglehetősen banális, már-már bugyuta, mégis részleteiben alaposan kidolgozott. Minden a helyén van, régen tudni, mi lesz a vége, ám amikor a drámai fordulóponthoz érünk, megfagy a levegő. A főhőssel együtt izgulunk, mit fog szólni a szerelme, vajon viszonozza-e az érzelmeit, vagy lógó orral kell távoznunk.
A díszletek, a jelmezek, a táncosok és a koreográfia, minden nagyon a helyén van, az operatőr is profi, a korábbi élményeimmel szemben döbbenetes amit láttunk. Mostanában bővítettem a DVD táramat West Side Storyval és a Muzsika hangjával, de mindaz lófütty, ami azokban van.
Hollywood kösse fel a gatyáját, ha lépést akar tartani!
Egyébként Gregorynak van igaza. Ez igazi csajozós program. Nem a London Eye-t meg a Towert kéne mutogatni, hanem elvinni a csajokat egy igazi bollywoodi mozira. Kaland, egzotikum, túláradó érzelmek, három óra extázis.
Aki tud ennél jobbat, az szóljon!
Utolsó kommentek