Drága Szeretteim, Barátaim!

Visszazökkentem a londoni dolgos hétköznapokba - gyakorlatilag minden átmenet nélkül. A visszaérkezésemnek már 21 napja, de azóta már 17 napot aktív melóval töltöttem. A kedvenc ügynökségem, az Extraman ugyanúgy adott munkát ahogy eddig is, sőt megnyugtattak, hogy ez már az őszi időszak, a nyári szünidős diákok hazamentek, mostantól jó eséllyel mindig lesz munka.

Az első nap a jólbevált bútorpakolás egy olasz bútorraktárban, az ilyen munkáért megszokott 6 fontos órabérért.
A következő naptól kaptam egy szintén erre az ügynökségre jellemző 5,5 fontos, warehouse-os munkát (értsd: raktár, nagyker, ilyesmi) valahol London legdélebbi szélén. Ez már annyira kint van a 6-os zónában, hogy a jól bevált London A-Z-ig térképemen már meg sem találtam.
A nagy távolság ellenére, viszonylag gyors volt az odautazás (1 óra 10 perc), de sajnos ez pluszpénzbe is került. A National Rail-lel kellett utazgatnom, ami nagyjából a helyi hévnek felel meg, de a napi plusz 4 fontos útiköltség arra késztetett, hogy egy hét után fájó szívvel ugyan, de ismét munkahelyet váltasak. Pedig azt még nem is írtam, hogy milyen munkáról volt szó!

Az ügynökségnél villantottak egy katalógust, hogy hallottam-e már az Ann Summers cégről. Az átpörgetett lapokból szexis női fehérneműk, meg még ezer féle apró, haszontalan izé képe villant fel, gondoltam, ez is olyan lesz, mint a korábbi, szintén dél-londoni www.iwantoneofthose.com warehouse. De nem egészen.
Hogy hasznos vagy haszontalan dolgokkal kereskednek, arról most nem állnék le vitatkozni, de a lényeg, hogy vibrátorokat, síkosítókat, meg mindenféle szexuális segédeszközöket árusítanak, főleg nők részére. A dolgom az volt, hogy 10-15 társamhoz hasonlóan egy kis gurulós asztallal mászkáljak a raktári sorok között, és egy kinyomtatott lista alapján a megredeléseket pakoljam össze. Nem túl bonyolult, nem is igazán fárasztó munka, az első 2-3 napon pedig kifejezetten szórakoztató. A cuccok nagy részéről tudtam, vagy tudni véltem, hogy mi célt szolgál, de volt néhány, amiről kezdetben azt sem tudtam, hogyan kell használni. Az elmúlt 29 évemben láttam már néhány bizar dolgot - hála az internetnek, a kisiskolás napközis foglalkozásoknak, valamint az éjszakai német tévécsatornáknak, de itt újabb dolgokat tanulhattam a nagybetűs életről. És itt nem a rózsaszín bilincsekre és korbácsokra gondolok, hanem... de inkább hagyjuk.

Nem reprezentatív alapon, de sikerült mintát vennem a Szigetország szexuális igényeiből. Az Ann Summers egy elég ismert és jónevű cégnek számít, interneten, telefonon és levélben kismillió megrendelésük érkezik, amelyeknek 95%-a számomra meglepő módon, nő! Ne legyenek illúzióink, ahogy a szexboltokat jellemzően férfiak látogatják, a netről és a katalógusokból való vásárlásban élen járnak a nők! Mivel minden lapon ott volt a megrendelő neve és pontos címe, eleinte azt hittem, hogy főleg bolttulajdonosok vásárolnak. Listánként nem ritkán 20-30 termék is megrendelésre került, amikor pedig férfi volt a megrendelő, akkor csak 1-2 terméknév árválkodott a papíron. További kérdés számomra, hogy ha nem hirdetnék ezeket a termékeket, akkor 1-2 emberen kívül lenne-e ezeknek a cuccoknak sokezres vásárlótábora. www.annsummers.com

Ana, az egyik spanyol sorstársam brahiból lemérte, hogy egy nap hány métert mászkálunk a raktárban. Mivel nagy a csarnok, de erősen tagolt és lassan haladunk, meg-megállva a polcok előtt, ezért gyanús volt, hogy így naponta jó pár km-t legyalogolhatunk. A nap elején magára erősítette a km-óráját, ami a nap végére 15 km-t mutatott. Itt egyébként szép számmal voltak magyarok, lengyelek, spanyolok sőt még angolok is! A bizar munka ellenére kifejezetten jó volt a munkahelyi légkör, és meggyőződésem, hogy ez leginkább az angol feletteseink érdeme.

Amikor tudattam az ügynökséggel, hogy sokba van nekem az utazás, gond nélkül adtak volna egy másik munkát, egy olyan céghez, ahol már régebben dolgoztam 1,5 hetet. De a telefonbeszélgetés közben a srác elbizonytalanodott, és azt mondta, talán van itt valami más is, majd hamarosan visszahív. Az Extramannél tényleg szeretnek engem, most már olyan jobban fizető, hosszabb távra szóló melókat kapok, amiket eleinte semmiképp nem kaptam volna.
Azt mondták, nehéz fizikai munka lesz, szemétszedéssel és takarítással kapcsolatos. Beszéljünk majd az első napom végén, fog-e ez nekem menni. Kicsit misztikus volt a munka leírása, de kiderült, hogy nem is annyira szemétszedés, mint inkább egyszerű kukás melóról van szó. A John Lewis nevű lakberendezési áruházlánc egyik főépületének alagsorában állok a szemétprés felett egy emelvényen és lelkesen dobálom bele az érkező zacskókat, bútorokat, hi-fi berendezéseket meg mindent, amit csak megsemmisítésre szánnak. A szemétprés gyakorlatilag mindent megeszik, lassú határozottsággal gyűri be a cuccokat a hozzáillesztett konténerbe. Két naponta jön egy daruskocsi, és cseréli üresre a megtelt konténert. A szemetet természetesen szelektíven kezelik, külön kerül a papír, a vegyianyag és az üveg.
Így aztán a papírprést is én kezelem, ami szintén nem bonyolult, több helyen is kezeltem már, de a teljes munkafolyamatot csak most látom át egészében.
Igazából magányos munka, jórészt egyedül vagyok egy 100 nm-es területen, de tőlem csak fél percre vannak az angol kollégák, akikkel legalább az igazi angolt gyakorolhatom. www.johnlewis.com

A kukás melóért ne sajnáljon senki, egyelőre második hete egész jól érzem itt magam. 6,8-at fizet, ami eddigi legmagasabb fizetésemnek számít. Kaptam már ennél többet is, de azok csak 1-2 napra szóló melók voltak. Október közepére meglesz az NI számom is, ami után kevesebbet fogok adózni, tehát még többet kapok majd kézbe a saját pénzemből.

Nem írtam még az új lakhelyemről, a lakótársaimról, a nyelviskoláról, a vérszívó bogarainkról, az IMAX moziról és még nagyon sok mindenről nem.
Az egyszerűség végett létrehoztam egy blogot, ahová gyakrabban és rövidebben leírhatom majd a gondolataimat, és a fényképeimet is be tudom majd illeszteni. A blog már működik, de még csak félkész állapotban van, majd naponta csiszolgatok rajta.
Ez nem jelenti azt, hogy nem írok több levelet, de a terjedelmes írásoktól majd megkíméllek benneteket. :)

Ja igen, a blogom címe: www.thisislondon.blog.hu

Ölellek benneteket:
Jocó