Egyszer, még valamikor régen megígértem, hogy írok majd a londoni IMAX moziról. Ez aztán elmaradt, aminek oka részben a lustaságom, részben pedig az, hogy azóta otthon is megnyílt az első IMAX, és már írtak róla éppen elegen.
Hogy milyen az otthoni, azt csak hallomásból ismerem, illetve annyiból, hogy jártam már a közelében, az Arena Plazaban. Külsőre nekem a szokásos pláza mozi feelinget árasztotta, magas jegyárakkal és popcorn szaggal.
Speciális IMAX kamera és film
Az IMAX lényege ugye az, hogy a klasszikus 35 mm-es film helyett 70 mm-es szalagról vetítenek, amivel együtt jár a nagyobb vászon, és a szokottnál is komolyabb hangrendszer. A méretet persze nem elég pusztán növelni, a kulcs a felbontásban, azaz a megnövelt információban rejlik. Még színesebb, még részletgazdagabb, még élethűbb az élmény.
Mivel a 35 mm-es filmre való forgatás veszettül drága, el lehet képzelni, hogy mibe kerülhet 70 mm-es nyersanyagra forgatni. Egyébként kiváló lehetőség nagy felbontásban, egy hatalmas vásznon természeti képeket láttatni, legyen az a rovarok élete vagy a sekélyvizü tengerek élővilága.
Ám amire az IMAX mozit előszeretettel használják, az a vidámpark stílusú szórakoztatás. Óriás dinók és lövöldöző robotok rohangálnak keresztül a termen, ami 3D-s változatban, színes szemüveggel még felemelőbb élmény.
A nagy hollywoodi stúdiók a tuti kasszasikerekből szoktak időnként 70 mm-es verziót is forgatni, így a hozzám hasonló fanatikusok dupla áron megcsodálhatják, ahogy a Transformers vagy Batman és Joker élethű effektek közepette belegyalulják egymást a betonba.
Itt Londonban két IMAX is található, az egyiket a Science Museum működteti, a másikat pedig az British Film Institute. Én ez utóbbinak a vetítésein voltam párszor, amit úgy is hirdetnek, mint az Egyesült Királyság legnagyobb mozija. Igaz ugyan, hogy csak egy termes és a férőhelyekben sem rekorder, de a nézőtér és a vászon itt a legnagyobb, valamint a kép- és hangtechnika itt a legprofibb.
És igen, itt is van popcorn meg 3D-s rövidfilmek, de valahogy mégis közelebb áll a régi moziélményeimhez. Régen még minden egyes mozizás élmény volt, ám manapság már egyre ritkábban, és erről nem is annyira a filmek, hanem inkább a filmnézés körülményei tehetnek.
A Brit Filmintézet (BFI) IMAX mozijában nem érik be a szimpla, amerikai típusú méretnöveléssel. Igyekeznek a mozizást valódi élménnyé tenni, felhasználva ehhez színpadi eszközöket is. Az hagyján, hogy a 35-ösre forgatott reklámokat kisebb méretben vetitik, csak a vászon egy harmadát használják ki. Végső soron már ez is nagy, és pikk-pakk rá is áll az agyam. Persze ez is a hatásvadászat része, így megpillantva a kezdődő film teljes vásznat betöltő méreteit a meglepődés garantált. Ugyanígy a bemutatók alatt a hangrendszert is csak visszafogottan, "normál" sztereóban működtetik, hogy mire a valódi fimhez érünk, teljesen kinyíljon a tér és húzzam be a nyakam a fejem felett elsuhanó repülőktől. És nem a hangerő miatt. Az otthoni plázákban többször tapasztaltam, hogy embertelenül föltekerik a hangerőt, annyira, hogy amikor kijövök a moziból, még órákig úgy érzem, mintha vatta lenne a fülemben. Itt a hang egyszerűen csak uralja a teret és nem kell megsüketülni.
Közvetlenül a film előtt külön szünet a későn jövők számára, némi öntömjénező kép- és hangperformansz (mit csináljak? - bedőltem neki...), majd a terem aljában egy mikrofonállvánnyal megjelenik a konferanszié, aki tart egy 2-3 perces felvezetőt - majd kezdődhet a mozi.
Számomra ezek azok a dolgok, amitől a mozi több lesz, mint a film puszta megnézése. Innentől a film közösségi élménnyé válik, ami meggyőződésem szerint nem kell, hogy csak az IMAX sajátossága legyen. Kicsiben is kell, hogy működjön, konferanszié és gigantikus vászon nélkül.
Utolsó kommentek