Ilyen nehezen már rég indultunk el.
Pedig két héttel korábban már le volt zsírozva, hogy akkor ezen a szombaton mindenképp kirándulás. Végül ott álltunk a szokott időpontban a Victorián, de még mindig nem derült ki, hová megyünk. Azt már tuduk, hogy hová nem, mert egy csomó konkrétnak tűnő túraterv rendes térkép és leírás híján kútba esett. A tízfős csapatból egyikünk már beállt a kígyózó sorba jegyeket venni, kettő pedig még nem érkezett meg. A kettő közül az egyik azt is tudta, hová megyünk. Végül a puzzle összeállt, a késők időben befutottak, így a pénztárostól se úgy kellett a retúrjegyet kérni, hogy "Hogyhogy hová? Hát ide vissza!".

A jobb felső sarok az Seaford

A vidéki kirándulások után ezúttal egy tengerparti területet, vagyis a seaside-ot (ejtsd: szíszájd) céloztuk meg. Brightontól egy kicsit keletebbre a Seaford nevű tepüléshez vonatoztunk, aminek egyik különlegessége, hogy ott található a Seven Sisters.

Heten, mint a nővérek - Seven Sisters

Mire megérkeztünk az idő már el is romlott, amolyan igazi angliai esős, borongós klíma fogadott. Kibattyogtunk  a seafordi tengerpartra és örültünk a tengernek. Hiába voltunk Brighton közelében, itt nyoma sem volt a napernyős, vidámparkos, árusoktól nyüzsgő beachnek. Csak maga a szelidítetlen tenger, úgy ahogy azt a kalózos-romantikus filmekből megszokhattuk.

Nem, ő nem kalóz

Számomra mindig is nagy élmény volt volt belebámulni a végtelenbe. Nem tudok vele betelni, legyen az a csillagos ég vagy az óceán. Újabban már az óceánnál kisebb végtelennel is beérem, nekem már az is elég, hogy a tengeren nem lehet ellátni a francia partokig.

Távolban egy fehér tengerjáró

Az emberiség történetében a végtelen meghódítására számos technikát kidolgoztak. Ezekből az egyiket, vagyis a "Had dugjam bele az ujjamat" módszert alkalmazták a csapatból ketten.

Ne piszkáld...

...különben baj lesz!

A táj egyébként elképesztő, számomra ez az igazi vadromatika. A sziklák tetején fű nő és egyéb gyomok. De hiába van nyár közepe, a színük az élénk zöld helyett inkább a barna és a sárga felé húz, érzékeltetve, hogy a kies sziklák és a természet között állandó a harc. Az úton végig erős szél és eső. Ha az esőcseppek nem pöttyöznék össze folyton a kamera lencséjét, akkor nyugottan lehetne itt thrillert vagy horrort is forgatni. A tenger felett titokzatos odukat is találni, amelyekről  gyanítható, hogy vérnyulak lakják. Egy kicsit féltem is, de sikerült a túrát sértetlenül megúszni.

Türelem sziklaperem

Seafordtól egy pár óra alatt szépen elgyalogoltunk a tenger mentén, majd egy hirtelen csavarral a balra vettük az irányt. Erre annál is inkább szükség volt, mivel nem akartunk keresztülgázolni az előttünk a tengerbe ömlő csatornán, valamint közel s távol csak erre remélhettünk vendéglátóipari egységet.

Közel s távol

A megérzésünk nem csalt. Újabb néhány partmenti kilométer után elértük a Golden Galleon nevű helyet, ahol a szíves kiszolgálás mellett a minden idők legmagasabbra nőtt felszolgálónőjével is dicsekedhetnek.

Ebéd után kaptuk magunkat és csalinkáztunk még egy darabon a csatorna mentén, de elegendő idő híján hamarosan vissza kellett fordulnunk.

Délután 3-ra ugyanaz a partszakasz már egy egész más arcát mutatta. A nap kisütött, az apály következtében pedig a tenger visszahúzódott.

Apály

Muszáj volt a sziklákról lemászkálni az ártérre és a kavicsok és kagylók között is csinálni néhány fényképet.