Hát igen. Az Angliában élőknek ez nem lesz újdonság, de az otthoniak nem biztos, hogy átérzik az egésznek a szellemét. Az angoloknál a karácsony közel sem azonos azzal a néhány naptári nappal, ami a hivatalos verzió lenne.
A munkahelyeken már hetekkel korábban megkezdik az ünneplő és évbúcsúztató szertartásokat, aminek a központi témája az ivás.

Tudom, hogy nálunk is beizgulnak a boltosok és már októberben elkezdik a karácsonyi akciókat, feldíszítik a kirakatokat, de ez közel sem hasonló ahhoz, ami itt zajlik. Annak ellenére, hogy az idei szezon jóval csendesebb a szokottnál (Credit Crunch vagy mi a szösz), a lényeg így is átjön. Az irodai dolgozók ezüst folyondárokkal díszítik körbe a képernyőiket, a belső terekben is elszaporodnak a karácsonyi dekorációk és piros orrú rénszarvasok bukkanak fel a legváratlanabb helyeken.

Múlt pénteken az én munkahelyemen is megvolt az év végi Christmas Party (már két héttel karácsony előtt) és közel sem mi voltunk az elsők, akik megtartották az éves búcsúztatójukat. Mintegy mellékesen sok iroda és osztály külön-külön is megtartja ezt a bulit, ami általában kései bennmaradással, kiadós alkoholfogyasztással és esetenként még további pubozással (ejtsd: kocsmázással) jár együtt.
Az otthoni céges partyk a közelébe sem érnek az ittenieknek, pedig részeg embert otthon is látni rendesen. Talán nem is az alkoholfogyasztás mértéke, hanem a mikéntje a meghatározó. Nem véletlen, hogy kis és óriás plakátok, valamint tévéreklámok tucatjai intik mértékletes alkoholfogyasztásra az angol nagyérdeműt.

Én este 10-ig voltam munkában, az egyetemi dolgozóknak szóló buli pedig 7-re volt meghirdetve. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy 6-kor már mindenki ittas volt. Írhatnék részeget is, de akkor hogyan érzékeltetném a fokozatokat?
Délután 2-kor, amikor a műszakot kezdtem a pihenőszoba hűtője már tele volt dobozos sörökkel, az asztalon pedig bontott borosüvegek. Egy kis pohár bor ugye nem számít alkoholnak, így az még munkaidőben belefért. Ez alatt meg lehetett beszélni, hogy ki mire számít az est folyamán, ki hogyan fog hazamenni, valamint fognak-e költeni külön alkoholra. Ez azért is volt nagy kérdés, mert kiosztották a személyre szóló műanyag karszalagokat, amelyek nemcsak belépők voltak, hanem a perforált végüket letépegetve ötszöri italrendelésre is jogosítottak. (Részeg ember nem fog a zsebeiben turkálva papírkuponokkal szarakodni, ha meg mégis, akkor abból is csak a baj van.)

4 és 5 között ment a tétova várakozás, ismerősök érkezése, majd 5 körül megbontották a behűtött söröket. Előkerültek töményebb italok is, de én közben a munkámat végeztem, ezért nem láttam pontosan, mi “folyik” valójában. 6 körül kiürült az épület. A becsiccsentett társaság nem bírta kivárni a kezdést, ezért átnyergeltek egy közeli pubba. Távozáskor Errol, a menedzserem még barátságosan odavetette, hogy mi műszakban lévők is nyitogassuk a hűtőt nyugodtan, ezen az estén mindez nem számít.
Jól esett a gesztus — bár nem éltem a lehetőséggel, mivel inni inkább csak közeli barátokkal iszom, ugyanakkor ittasan hogyan látnám el a feladatomat, nem beszélve a felelősségről.

Háromnegyed 7-kor a 10-12 fős csapat már nem bírta tovább, visszajöttek a pubozásból és az egyetemi bárba bevonulva önkényesen megnyitották a rendezvényt. A bárosok nem lepődtek meg, sőt, talán rosszabbra is számíthattak, mivel minden gördülékenyen ment. Én a recepción ülve a monitoron keresztül követtem, mi megy odaát. Fél óra után már többen is táncoltak, pedig a teljes társaság még meg sem érkezett. Az otthoni feszengősen induló bulikhoz képest mindenképp irigylésre méltó a lazaságuk. Hogy ne tünjek végképp kívülállónak, néha én is bejárogattam a buli helyszínére összepakolni magamnak egy papírtányérnyi svédasztalos kaját. Közben kalauzoltam a partyra kirendelt biztonsági őröket, akiket érezhetően a maguk feladata sokkal kevésbé érdekelt, mint az, hogy nekik is kijusson a jóból.
Vicces volt látni az épület elé kijárogató dohányosokat, ahogy a bár és a kijárat közti kb. 30 méteres távot egyre lassaban és egyre bizonytalanabbul teszik meg. Én este 10-kor szokás szerint leléptem, mivel másnapra is vállaltam egy 6-tól 6-ig 12 órás műszakot. A party hivatalosan hajnal 2-ig tartott, bár ahogy hallottam a bárosok csak 4-kor tudtak bezárni.

Reggelre csend és nyugalom uralkodott az egész épületben, csak néhány szétkent torta- és salátamaradék árulkodott az esti buliról.
Majd 7-re jöttek a takarítók, hogy az utolsó maszatnyomokat is feltakarítsák. És ebből lett a baj.
Az egyik kolumbiai jóember — talán meg volt fázva, vagy az esze ment el vakációzni — felmosta a bár előtti galériát, valamint az egész recepció környékét. Mindezek után förtelmes szag járta át az egész földszintet. Kétség nem fért hozzá, hogy ez bizony rókaszag, méghozzá az erősen alkoholos fajtából. Emberünk az előző éjszaka után nem mosta ki alaposan a felmosófejet, így Domestos ide vagy oda, órákig ültünk a hányásszagban. Az újrafelmosástól kezdve az intenzív szellőztetésig mindent kipróbáltunk, de a csendes beletörődésen kívül semmi sem használt.

Pórusainkba szívódva maradt hát a tudat: előző este itt bizony igazi angol party volt.