Akkor hát legyen ez az utolsó bejegyzés.

Most már célszerű lezárnom ezt a blogot, mivel nem hiszem, hogy itthonról hitelesen lehetne egy London témájú fórumot éltetni — bár tény, hogy már korábban is el-eltértem a témától.

Eredeti célom (a grafomán hajlamaim kiélésén túl) az volt, hogy szórakoztatva hasznos tanácsokkal lássam el a Londonban élőket, a Londonba készülőket, illetve mindazokat, akik bármilyen szinten érdeklődnek a kiutazós téma valamint a sorsom alakulása iránt.

Nagy lökést adott, hogy több mint másfél évvel ezelőtt, a kiutazásom előtti hetekben én is lelkesen böngésztem a netet, hogy minél több infót begyűjtsek a kinti élettel kapcsolatosan. Érdekelt volna a munkavállalás, a szállás, a közlekedés és minden apró adat, ami a hétköznapokkal kapcsolatos. A különböző oldalakon sokan megírták a tutit, így aztán nagyon sok ellentmondásos  állítással találkoztam. Érdekes módon a legnagyobb hasznát a blogos irományoknak vettem, amelyek nem akartak minden áron meggyőzni, pusztán azt mondták el, hogy ők hogyan élték meg a történteket.

Tapasztalatom szerint a szubjektív szemlélet gyakran jobban hasznosítható, mint a tárgyilagosnak kikiáltott állítások. A visszajelzéseken keresztül nálam is kiderült, hogy többször tévedtem, illetve pontatlanul ítéltem meg dolgokat — de ezek a visszajelzések ma is ott olvashatók a bejegyzéseim alatt és számomra így kerek a dolog.

Többen kérdezték, hogy miért költözöm haza. És miért most? A válasz a kezdetekben keresendő: miért is költöztem Londonba? Alapvetően intuitív oka van, nem volt mögötte komoly racionális megfontolás.
Érzelmileg a hazám felé vagyok elkötelezett, már London előtt is tudtam, hogy hosszú távon itthon a helyem. A külföldi lét kísérlet és kaland volt számomra, mindenek előtt a tapasztalatszerzést szolgálta.
Persze nem minden alakult úgy, ahogy azt előre elképzeltem, vannak kevésbé sikerült dolgok, de nincs bennem megbánás — összességében elégedett vagyok.

Azt hiszem, vissza fogok még térni a városba, az országon belül is maradt még elég látnivaló, ám hosszabb távú kintlétet már nem tervezek.

Köszönet hát mindenkinek, akikkel a kintlétem alatt találkoztam, akik az utamon segítettek vagy éppen hátráltattak, de hozzájárultak ahhoz, hogy több legyek. Bízom benne, hogy sokukkal még találkozni fogok, de egyelőre az én utam most másik vágányon halad.

A blogírást pedig így vagy úgy, de mindenképpen folytatom.
Valószínűleg nyitok egy másik oldalt — ám ez még odébb van. Ha már megtörtént, akkor majd Utolsó utáni bejegyzésként ideillesztem a címet.